Programok

Hetedhét Játékfesztivál Székesfehérváron

Hetedhét Játékfesztivál Székesfehérváron

Kép forrása: turizmus.szekesfehervar.hu

Május utolsó hétvégéjén újra a gyerekeké lesz a fehérvári belváros: a Hetedhét Játékfesztivál május 28–29-én várja a családokat, hogy kicsik és nagyok közösen élvezzék az önfeledt játék örömét. Lesz persze Hétpróba is, amelynek témája idén a család, és akad egy kis kalamajka is, amelyre a gyerekeknek kell megoldást találniuk.

 

A színpadon igényes bábműsorok és koncertek szórakoztatják a közönséget, mókáznak a gólyalábasok, az utcai játékelemek között pedig régi ismerősökkel és újdonságokkal is találkozhatnak a fesztivál látogatói, akik kézműveskedhetnek is a két nap során.

Részletes program:

MÁJUS 28., SZOMBAT

9.30  Szárnyas Sárkányok – gólyalábas felvonulás

10.00  Megnyitó

10.10  A halhatatlanság országa – Fabók Mancsi Bábszínháza

11.00  „Egy utca só” – a Tűzmadarak cirkusz csoport előadása

13.30  A sárkány és az ördög – a Kámfor Zenés Bábszínház előadása

15.00  Játékos, zenés, családi program az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeivel

16.45  Az Aranybullácska kreatív pályázat eredményhirdetése

17.00  Tücsöklakodalom – Szarka Gyula (Ghymes) és zenekara koncertje

 

MÁJUS 29.,  VASÁRNAP

10.00  Grim/m/aszok – Figurina Animációs Műhely előadása

11.15  Gólyalábas móka, Langaléta módra – Langaléta Garabonciások

13.00  Mazsola – a Csodamalom Bábszínház előadása

15.00  Brumi Bandi Band – családi koncert

16.45  A mi Játékfesztiválunk pályázat eredményhirdetése

17.00  Kolompos együttes – családi koncert

 

UTCAI JÁTÉKELEMEK:

  • Artistkids – művészeti foglalkozás gyerekeknek
  • Batyu Színház – játék cirkuszi kellékekkel (csak vasárnap)
  • Gördülő Energia – rendhagyó fizikaóra mindkét napon 15.30-tól a Hiemer-ház foglalkoztatójában (bejárat a Jókai utca felől)
  • Heper mesejátéktér – Óperenciás-tenger, Tündérkert, Sárkányvár
  • Kádár Ferkó Fotószínháza
  • Levendula – kézműves foglalkozások
  • Magyar Hagyo­mányőrző Faművesek – alkotótevékenység, mesterségek parkja és szerszámki­állítás
  • Mimuido, a mindenrekellő – improvizatív pantomim-performansz Szar­ka Fedor Guidóval (csak szombat)
  • Molyolda – régmúlt játékaink (csak szombat)
  • Paprika Jancsi Csúzlizdája (csak szombat)
  • Tintaló Társulás – Tintaló Cirkusz
  • TUDOR – táblajátékok mindenkinek
  • Vitéz László bábjáték-automata (csak vasárnap)
  • Zuggo Ládavasút és más játékok

MINDKÉT NAPON:

Hétpróba a belvárosban és a Hetedhét Játékmúzeumban 10.00–18.00 között. A játék lebonyolításában a Szabad Színház társulata és az ELTE-TÓK hallgatói segí­tik a szervezőket.

HOZD EL A KEDVENC JÁTÉKODAT!

Legyél Te is gyűjtője a Hetedhét Játékmúzeum évről évre gyarapodó virtuális já­tékgyűjteményének: hozd magaddal kedvencedet a Hetedhét Játékfesztiválra, meséld el a hozzá kapcsolódó legszebb élményedet, és engedd meg, hogy lefo­tózzunk vele!

HÉTBOLHA JÁTÉKCSEREBERE

Hozd el régi, megunt játékodat, hogy új gazdára találhasson! Cserébe vigyél haza helyette egy másikat, vagy válassz egy kedves, puha textiljátékot, amit a Hetedhét Játékmúzeum önkéntesei készítettek saját kézzel és csupa szeretettel! Az össze­gyűlt játékokat idén az Igazgyöngy Alapítvány számára ajánljuk fel.

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK:

Mesés kertek

Idén ismét gyermek kertépítő versenyt rendeznek a Zichy ligetben: az előre elkészített ágyásokban megvalósított fantáziakertek témáját közismert mesékből meríthetik a város óvodáiból jelentkezett csapatok, akik a pedagógusok, szülők segítségével való­sítják meg elképzeléseiket. A kiskertek – amelyekben a növények mellett csak termé­szetes anyagokat lehet felhasználni – május 27., pénteken kerülnek ki a ligetbe, ahol a Játékfesztivál idején, és további két héten át lehet majd ezeket megcsodálni.

Gyermekrajz-kiállítás az Igazgyöngy Alapítvány diákjainak munkáiból

Negyedszer láthatók Székesfehérváron a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggon­dozásával, személyiségfejlesztésével foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak munkái. A szívet és lelket melengető, gyönyö­rű rajzokból idén is az Európa Klub rendez kiállítást, a megnyitó május 27-én, pén­teken 15 órakor lesz. A kiállított alkotások a Játékfesztivál ideje alatt 10.00–18.00 óra között tekinthetők meg a Fő utca 3. szám alatt, a Márványudvarban található klubhe­lyiségben. A tárlat június 18-ig tart nyitva.

turizmus.szekesfehervar.hu