Programok

Haydn Nelson-miséje a Tihanyi Bencés Apátság templomában

Haydn Nelson-miséje a Tihanyi Bencés Apátság templomában

Kép forrása: Dea Picture Library / Getty Images Hungary

A Győri Filharmonikus Zenekar, Veszprém Város Vegyeskara és az OPUS Énekegyüttes közreműködésével csendül fel Joseph Haydn Nelson-miséje szeptember 11-én a Tihanyi Apátság templomában. Az Apátság szervezésében az Esterházy Magyarország Alapítvánnyal koprodukcióban megvalósuló koncert Haydn születésének 290. évfordulója előtt tiszteleg. 

 

Joseph Haydn eredetileg Missa in Angustiis címen komponált műve II. Esterházy Miklós felesége, Maria Josepha Hermengild Esterházy névnapjára készült 1798-ban. A mise szeptember 24-én hangzott el először a kismartoni Bergkirchében egy katolikus szent mise keretében, az orgonánál – mely még ma is megvan - maga Haydn ült. A Missa in Angustiis, azaz szorongattatás, félelem idején írott mise elnevezés az egész Európát fenyegető napóleoni háborúkra utalt. 

A művet a zeneszerző életében többször is előadták, a ma ismeretes Nelson-mise megnevezését 1800-ban kapta. A hagyomány korábban úgy tartotta, hogy Haydn az admirális napóleoni flotta felett aratott Abu Qir-i győzelme tiszteletére adta ezt a címet művének, de ezt semmi nem támasztja alá. Amit viszont a források is igazolnak, hogy amikor Lord és Lady Hamilton társaságában Nelson admirális Kismartonba látogatott, a tiszteletére előadták a Missa in Angustiist és Haydn hagyatékban megtalálták az Abu-Qir-i csata térképvázlatát is, melyet talán Nelson adományozott neki. Elképzelhető, hogy ettől a nevezetes koncerttől kezdve kezdték a művet inkább Nelson-miseként, mint az eredeti címén említeni. 

Az apátsági templomban elhangzó koncert 2022. szeptember 11-én 18 órakor kezdődik. Közreműködnek Bódi Zsófia – szoprán; Molnár Anna – alt; Csapó József – tenor; Hámori Szabolcs – basszus; Veszprém Város Vegyeskara (karigazgató: Erdélyi Ágnes); OPUS Énekegyüttes; Győri Filharmonikus Zenekar; Vezényel: Kővári Péter. A belépés díjtalan, adományaikkal az apátsági templom felújítását támogathatják.

#program #tihany #koncert