Programok

Börgöndi Légiparádé

Börgöndi Légiparádé

Kép forrása: Albatrosz Repülő Egyesület

Blériot-tól a Gripenig a repülés szinte minden ágával találkozhatnak szeptember 10-én a Börgöndi Légiparádé látogatói.

 

 
Az Ungár László aviatikus által épített, az eredetivel szinte 100%-ig megegyező monoplán motorindítását már láthatták Börgöndön, idén viszont a levegőben is megcsodálható lesz a nem mindennapi gépmadár.
 
A leggyorsabb repülőeszköz természetesen 2023-ban is a Magyar Honvédség Gripenje lesz, emellett pedig a statikus és a dinamikus programban további katonai elemek is felvonulnak majd.
 
Vári Gyula idén új gépével, a Jak-55-össel repüli a bemutatót, de elhozza az 52-est is, aminek a tombola sorsolás után lesz fontos feladata. 
 
A magyar fejlesztésű Altus és a Hungarocopter is szerepel, de a legmodernebb technikai megoldásokkal épített repülőgépek és helikopterek mellett a 40-es, 50-es és 60-as évek szemet gyönyörködtető ritkaságai is. Úgy, mint a Piper Cub, a T-28A Trojan, az L-29 Delfin, Imreh Lújó a Mi-2-essel, az Autogyrok, valamint a katonai és civil ejtőernyősök.
 
Mindezen felül a Börgöndi Repüléstörténeti Gyűjtemény is folyamatosan gyarapszik és fejlődik, a kiállítótérben pedig természetesen minden újdonság megtekinthető lesz.
 
Ezen kívül már csak Rátok van szükség, és minden adott lesz az újabb remek, késő nyári Légiparádéhoz.