Programok

Balatonfüreden köt ki pénteken a BalatONkoncert színpadhajója

Balatonfüreden köt ki pénteken a BalatONkoncert színpadhajója

Kép forrása: BalatONkoncert

Balatonfüreden köt ki pénteken a BalatONkoncert színpadhajója, amelyen három napon keresztül mások mellett fellép az Anna and the Barbies, Paulina, a HoldEső és a Dirty Slippers is.

 

A speciális, magyar fejlesztésű színpadhajó füredi megállója a borhetek programsorozatához kapcsolódik, így a Tagore sétányon végighúzódó boros standok között szabadon maradó partszakaszon, közvetlenül a part mellett zajlanak majd az ingyenes koncertek. Pénteken az Anna and the Barbies és a Dirty Slippers, szombaton pedig Paulina és zenekara lép fel, de koncertet ad majd a HoldEső, az Intermezzo Jazztrio, a Lunda, Haagen Imre és a Dalköltők Társasága, valamint a Four Bones Quartett is, Kárász Eszter pedig elsősorban a családosokat várja vasárnap délutáni gyerekműsorával.

Az idei programsorozat befejező állomása Balatonkenesén lesz augusztus 18. és 20. között. A parton és a part mellett álló ponton színpadon fellép majd az Exotic és az Első Emelet, késő este pedig a Keep Floyding előadásában lehet a Pink Floyd slágereit meghallgatni.

Az utolsó hétvégén koncertet ad még Andorai Péter és a Graceband, az Ati Edge and the Shadowband, a Nyughatatlan és a Filtol Rock'n'Roll Band is. A záró napon fellép a Majré zenekar és a Carbonfools, a BalatONkoncertek minifesztivál-sorozatot pedig vasárnap este a rendezvény rezidense, DJ Matthew búcsúztatja.

 

#program