Hírek

Valódi kérdésekről íródott magyar fantasy regény

Valódi kérdésekről íródott magyar fantasy regény

Kép forrása: Téti István

Időtlen rend címen írt felnőtteknek szóló fantasy regényt Téti István, akit eddig gyerekkönyveiről ismerhettünk. Mint ahogy a beststeller-író mondja, ez a történet a műfaja ellenére is emberi és valóságos.

 

Gyerekkönyveivel már sokak szívébe belopta magát, most azonban inkább felnőtt, “komolyabb” témához nyúlt Téti István író, akinek most jelent meg első fantasy regénye Időtlen rend címen. Ám ebben a történetben nem szerepelnek sárkányok, varázslók vagy mitikus lények.

“Az Időtlen rendben szerzőként megfogalmazhattam társadalmi, politikai ideológiákat, az emberi lélekkel kapcsolatos nézeteimet, és bemutathattam számos emberi jellemvonást. Szabadon játszhattam a műfajokkal, igazi örömmunka volt ez számomra” - mondja az író.

A kötet igazi tanmese az emberi képességekről és korlátokról, a döntés hatalmáról, valamint a társadalmi rendszerekben rejlő kihasználatlan lehetőségekről is. A történetben felbukkanó témák pedig nem is lehetnének aktuálisabbak:

“Ilyen például a környezetünkkel való együttműködés. A bolygó kizsákmányolása helyett olyan alternatívák kidolgozása, amelyekkel a természet pusztítása nélkül tudjuk civilizációs szükségleteinket kielégíteni. Ezen kívül sokkal több figyelmet kellene szentelnünk szellemi fejlődésünkre, lelki egyensúlyunk helyreállítására” - vélekedik Téti István.

Mint mondja: napjainkban nem kap elég teret a népi gyógyászat, a holisztikus medicina, holott az ősi népek szimbiózisban éltek a környezetükkel. Éppen ezért ideje lenne a modern technológiát a hajdani értékek szolgálatába állítani.

“Az egyik főszereplő, Brad Storm szellemi fejlődésének útját olyan bölcsességek kísérik végig, amelyeken érdemes elgondolkodnunk. Igyekeztem az élethez való hozzáállásnak egy újszerű, vagy inkább rég elfeledett aspektusát is megmutatni. A sors anatómiáját is boncolgattam, megpróbálván eszközöket adni jövőnk tudatos teremtéséhez” - mondja.

Egy valódi honfitársunk is inspirálta a könyvet

Noha az Időtlen rend a fantasy irodalomhoz sorolható, érdekes módon számos megtörtént esetet dolgoz fel:

“Most is egyik általam nagyra becsült honfitársunk elképesztő kalandjai ihlettek meg, az ő életéből merítettem inspirációt. Hogy pontosan kiről van szó és mi történt meg vele, azt a regény utószavában árulom el” - árulja el az író, aki úgy érzi, a felnőtt történetek írása során tud leginkább kiteljesedni, ezért a jövőben – a gyerekkönyvek mellett – további regények és novellák írását tervezi.

Mint mondja: a 2019 óta íródott műben végre nem kellett finoman fogalmaznia, vagy kerülni bizonyos témákat.

“Hogy ne áruljak zsákbamacskát: ebben a könyvben minden megtalálható, ami magát az embert jellemzi. Véres harcok, aljasság, elnyomás, szerelem és szenvedély, mély filozófiai eszmefuttatások, számos drámai vagy épp magasztos pillanat, némi politikával, lélektannal és társadalmi kórképpel fűszerezve. Meg persze sok-sok rejtély, meglepetés az utolsó utáni pillanatig. Egy olyan könyvet szerettem volna letenni az asztalra, ami egyedi, szórakoztató és elgondolkodtató. Hogy sikerrel jártam-e, azt döntsék el az olvasók” - zárja Téti István.

LM