Család

A testünk vagy a lelkünk éhezik, amikor azt érezzük, ennünk kell?

A testünk vagy a lelkünk éhezik, amikor azt érezzük, ennünk kell?

Kép forrása: Pirner Alma

Téves az a berögződés, hogy azért fogyókúrázunk, hogy vékonyok legyünk! A cél ugyanis nem ez kellene, hogy legyen, hanem az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ami pedig testsúlytól független. Az egészséges életmód sokkal érdemesebb cél, mert ha a minőségi táplálkozásnak köszönhetően tiszta lesz a testünk, akkor tiszták lesznek a gondolataink is, sokkal több energiával, motivációval, lelkesedéssel élhetjük a mindennapjainkat. Ehhez azonban le kell számolnunk néhány olyan hitrendszerrel, amelyek könnyen tévútra vihetnek. Az eligazodásban Pirner Alma, holisztikus egészség coach van segítségünkre, akinek március 1-jén induló, idén ötödik alkalommal megrendezett Bikini Body kihívás programjára február 5-e és 22-e között lehet jelentkezni.

 

Valóban csak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk? Vagy észrevétlenül akkor is ételért nyúlunk, amikor valaki megbántott, valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, vagy felerősödött bennünk a hiányérzet valaki vagy valami iránt? Annyi, de annyi oka lehet annak, hogy az evéstől várjuk a jólétet, a megváltást, hogy nem is gondolnánk. Közben azt tapasztaljuk, hogy az ezredik fogyókúrás próbálkozás sem hozott eredményt, legalábbis hosszú távút nem. Pedig azt a diétát alkalmaztuk, amivel XY is lefogyott, azt a kapszulát vagy port szedtük, ami a hirdetések szerint már több százezer nőnek segített lefogyni és azokat a gyakorlatokat végeztük, amit a fitnesz guru a legtutibb módszerként tárt elénk. Akkor nekünk miért nem sikerül?

„Az alap problémát abban látom, hogy az emberek többsége feltétel nélkül elhisz mindent, amit lát, amit mondanak neki. Ez a mai világban igencsak veszélyes, hiszen számos felületről, legyen az akár social media, akár más, információk tömkelege zúdul ránk nap mint nap. Elég csak a Facebookot görgetni, hogy szembesüljünk vele, más mennyire boldog, milyen vékony, fitt, milyen szép családja, sikeres karrierje van, és máris hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy a mi életünk egy csőd, vagy legalábbis sokkal szegényesebb” – mutatott rá Pirner Alma.

Erre a hangulatra pedig tökéletesen reagálnak azok a hirdetések, amelyekkel bőségesen meg vannak tűzdelve közösségi felületek. Amelyek „segítenek” abban, hogy szebbek, jobbak, boldogabbak, sikeresebbek, tehát véletlenül se önmagunk legyünk.

Az evés nem gyógyír a sajgó lélekre!

Vigyázat, rossz hír következik: ha azért eszünk, hogy azzal valami mást kompenzáljunk, soha, de soha nem fogjuk jóllakottnak érezni magunkat. Próbálkozhatunk még egy szelet csokival, még egy kis keksszel, a rossz érzés nemhogy múlni nem fog, de felerősödik, mert hozzá társul pluszban a bűntudat is. Sem büntetés, sem jutalmazás okán nem célravezető az evés. Ha eddig e szerint működtünk, fontos, hogy minél előbb tetten érjük magunkat és változtassunk ezen a beidegződésen.

„A jó hírem viszont az, hogy ez nem lehetetlen. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a nem fizikai éhség miatti evésre késztető okok feltárásával és azok megoldásával ki lehet alakítani egy olyan életmódot, ami hosszú távon élhető és eredményes lehet. Ha a lelki hátteret rendbe tesszük, a csillapíthatatlan vágyak helyett az egészségtudatosság kerülhet előtérbe, amivel egyenes út nyílik meg előttünk egy olyan minőségi életre, amelyet valóban élni szeretnénk” – tette hozzá a holisztikus egészség coach.

Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni!

Vajon hányan számolták már össze, hogy eddigi életük során mennyi pénzt költöttek olyan csodaszerekre, amelyek rövid időn belül jelentős fogyást, átalakulást ígértek? Hány fogyókúrába kezdtek ily módon bele, és ezek közül mennyi végződött azonnali vagy később érkező kudarccal? Még ha egy ideig hatásosnak is tűnik egy-egy ilyen módszer, hosszú távú eredménye sok esetben nemigen lehet. Ennek egyik oka az, hogy minden egyes ember különböző. A neme, az életkora, a fizikai adottságai, az életmódja, és még sok más, mind-mind olyan tényezők, amelyek miatt nem lehet ugyanaz a fogyókúrás por, kapszula, étrend, edzéstípus megfelelő mindannyiuk számára.

„Mindezeken felül rendkívül aggályosnak tartom, hogy a fogyást ígérő termékek nagy része elképesztően silány minőségű. Sokan a gyors eredmény érdekében hajlamosak eltekinteni attól, hogy alaposan megvizsgálják, pontosan mi is az, amit a szervezetükbe juttatnak. Az egészségüket feláldozzák a vágyott szépségük oltárán. Ez óriási hiba! Én abban hiszek, hogy az embert, mint egy komplett rendszert kell vizsgálni. Nem elegendő csak egy edzéstervet összeállítani, csak egy diétát meghatározni, csak a lelki okokat számba venni, mindezeket összehangoltan kell kezelni ahhoz, hogy sikeresen megtörténhessen az életmódváltás” – hangsúlyozta a szakember.

Több mint Bikini Body!

2018 óta kerül megrendezésre minden évben a Bikini Body kihívás, amely a megnevezésén túlmenően sokkal többről szól. Nem csupán „bombaalakot” ígér, mint a legtöbb hasonló program, hanem három hónapos időtartama alatt egy olyan testi és szellemi átformálódást, ami elegendő önbizalmat, motivációt és nem utolsósorban tudásanyagot biztosít a hosszú távú életmódváltáshoz. Az idei évben számos újítással is találkozhatnak a jelentkezők, akik között – ismereteik bővítése céljából – visszatérők is akadnak szép számmal. Aki szeretné, most a tavalyi évben megjelent, de mindeddig csak zárt körben terjesztett Absolutely Woman Diet – Egészség és szépség egy életen át című könyvhöz is hozzájuthat jelentkezésével. Emellett a speciális főzőiskola is újdonság, amely során Alma saját maga bizonyítja be, hogy az egészséges ételek elkészítése a hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem egy problémás, időigényes feladat.

„Nagyon örülök, hogy ennyire népszerű a kezdeményezésem a hölgyek körében. A tavalyi évben már több mint 400 nőt mentoráltam a programban. Jelentkezések nem csak Magyarországról, de a világ minden tájáról érkeznek, ugyanis ez egy online program, amely nem igényel személyes jelenlétet. A tartalma igen szerteágazó. Igyekszem a sikeres életmódváltást a lehető legtöbb oldalról megtámogatni, így foglalkozunk a lelki tényezőkkel, az egészséges étrend kialakításával, oly módon, hogy mindenki megtalálhassa azt az irányt, ami a kedvére való, és mozgásformákból is próbálok minél többfélélét megismertetni a tanítványaimmal. Természetesen mindebben az egyes területek neves szakemberei is segítségemre vannak, és több olyan kereskedelmi partner is a programom mellé állt, akik termékeikre jelentős kedvezményeket biztosítanak a résztvevők számára” – ismertette Pirner Alma.

A március 1-jén induló Bikini Body kihívásra február 5-e és 22-e között lehet jelentkezni.

LM